Nagykövetségünk a Pápai Magyar Intézettel és az Olaszországi Magyarok Közösségével közösen az idei évben is szentmisével emlékezett Tiszteletreméltó Mindszenty József bíborosra, esztergomi érsekre Magyarország utolsó hercegprímására. Az emlékmisét a negyedévszázados hagyománynak megfelelően május 6-án, Mindszenty halálának napján, római címtemplomában, a Santo Stefano Rotondo-bazilikában tartották meg. A szentmisét Marcello Semeraro bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumának prefektusa mutatta be a diplomáciai testület valamint a római magyar közösség tagjainak jelenlétében.
Először Németh Norbert atya, a PMI rektora köszöntötte az ünneplő közösséget, majd kezdetét vette az ünnepi szentmise. Személyes hangvételű szentbeszédében Semeraro bíboros felidézte Ferenc pápa 2019-es dekrétumát, amelyben elismerve Mindszenty hősies erényeit, a tiszteletreméltó címmel illette. „Szeretnék jó pásztor lenni, aki kész életét adni a nyájáért” – idézte a dekrétum kezdő sorait Semeraro, amelyeket a hercegprímás mondott esztergomi érsekként való beiktatásán. „Valóban, a tragikus eseményekben, amelyek az ő és a magyar nép életét jellemezték, rendkívüli következetességgel és rendíthetetlen szilárdsággal gyakorolta megbízatását, az erőszakra evangéliumi szeretettel és szelídséggel válaszolva” – folytatta Semeraro, hozzátéve, hogy Mindszenty szilárdsága hitéből fakadt, amely vezette egész élete során, és amelyért képest volt feláldozni életét.
A bíboros kiemelte, hogy Mindszenty nem csak a hit, hanem a remény embere is volt, amely megingathatatlan maradt még a börtönben és a szenvedésben is. Ezt a reményt pedig mindig igyekezett átadni másoknak, vigasztalva a rábízottakat: „A jelen pillanat sötétségén túl egy másik világot látott és mutatott meg másoknak. A törékeny időkben, mint amilyeneket napjainkban is élünk, nagy szükségünk van olyan példákra, mint amilyen Tiszteletreméltó Mindszenty József” – mutatott rá Semeraro.
Marcello Semeraro bíboros, prefektus
A prefektus egy személyes történetet is megosztott a jelenlévőkkel: „Még oda is, ahol én éltem, Salentóban, érkeztek a hírek arról, hogy mi történt Magyarországon 1956 októberében. Kisfiú voltam, és nem értettem ezeket az eseményeket; még akkor sem értettem, amikor anyukámmal elmentünk a templomba egy imaórára, amelyre abban az évben november elején mindannyian meghívást kaptunk. Arra az estére azonban emlékszem: imádkoztam mindenkivel, anyukámmal együtt; imádkoztunk a magyar felkelésért, imádkoztunk Mindszenty bíborosért, imádkoztunk az élőkért és a holtakért. […] Gyerek voltam, és azt sem tudtam, hol van Magyarország... De imádkoztam, és bizony az Úr elfogadta az imámat, bármilyen öntudatlan is volt. Ma azonban másképp imádkozom veletek együtt, hogy az Úr megdicsőítse hűséges Szolgáját.”
Marcello Semeraro bíboros és Németh Norbert atya
A szentmise végén a jelenlévők közösen imádkoztak Tiszteletreméltó Mindszenty József bíboros boldoggáavatásáért, majd Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarország szentszéki nagykövete mondott rövid beszédet, melyben kiemelte, hogy Mindszenty egész életében rendíthetetlenül védte az igazságot, szerette népét és egyházát, amelyért kész volt életét is áldozni. „Ha egymillió magyar imádkozik, nem félek a jövőtől” – idézte fel a szentéletű bíboros szavait, és arra hívott mindenkit, hogy ápoljuk az emlékét és imádkozzunk boldoggáavatásáért. Az eseményt a templomkertben szerény fogadás zárta.
Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki magyar nagykövet
A homília teljes szövege elérhető olasz nyelven a dikasztérium honlapján.